Szintet lépett az Aeroplex: elindult az első széles törzsű repülőgép karbantartása

2022. augusztus 29. – Megérkezett az időszakos nagykarbantartásra az első széles törzsű repülőgép – egy teherszállító Airbus A330-as – a ferihegyi Aeroplex Kft. új hangárjába. Az óriásgép fogadása mérföldkő nem csak a repülőgépjavító magyar vállalat, de az egész magyar légiipar számára is. A repülő a következő napokban Budapesten, magyar szakemberek segítségével esik át a teljes körű karbantartáson.

Az Aeroplex idén márciusban átadott új, széles törzsű repülőgépek fogadására alkalmas 8200 négyzetméteres hangárja az eddigi legnagyobb vendégét fogadta karbantartásra. Az Airbus A330F teherszállító repülőgép 60 méteres szárnyfesztávval és közel 17 méteres magasságával az aviatikai szaknyelvben „E” kategóriásnak számít, amit Magyarországon korábban még senki nem szerelt. A karbantartásra ma érkezett repülőgép gond nélkül elfér az Aeroplex hatalmas csarnokában.

Kutnyánszky Zsolt, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára elmondta: „Az Aeroplex hosszú távú stratégiája és megvalósított beruházásai iparfejlesztési és foglalkoztatási szempontból is tökéletesen egybevágnak a kormányzati szándékokkal. A TIM töretlen lendülettel folytatja a munkaalapú gazdaság politikáját és az elmúlt években megkezdett technológiai fordulatot. Az Aeroplex napról-napra, évről-évre igazolja, hogy bár a repülőgépek biztonságos üzemeltetésének feltételeiről a földön gondoskodik, mégis képes nagyon magasan repülni.”

Demény Árpád, az Aeroplex Kft. ügyvezetője hangsúlyozta: „Az új óriáshangár átadásához és szakembereink felkészítéséhez egy minden korábbinál nagyobb repülőgéptípusra hosszú út vezetett, ami több év kitartó munkájának az eredménye. A széles törzsű repülőgépek karbantartásának elindítása egy új fejezet az Aeroplex történetében és komoly szintlépés az egész magyar légiipar számára.”

A karbantartás (ún. C-Check) ideje alatt az Aeroplex magasan képzett specialistái alapos ellenőrzésnek vetik alá a gép minden egyes négyzetcentiméterét. A mostani szervizelés közel 500 egyedi munkafolyamatból áll, ami magában foglalja egyebek mellett a hajtóművek ellenőrzését, és a repülőgép számos rendszerének és berendezésének a felülvizsgálatát, szükség esetén pedig a javítását.

A magyar Aeroplex a régió egyik legelismertebb és legnagyobb szolgáltatója a repülőgép-karbantartási piacon, az idén márciusban átadott hangár révén pedig tovább bővíthette kapacitásait és képességeit. A vállalat a legismertebb Airbus és Boeing utas, illetve teherszállító repülőgépek karbantartását végzi, többek között a Boeing 737, 757 és 767, vagy az Airbus A320-as család típusait. Egy-egy új repülőgéptípushoz hosszú képzési és engedélyezési eljárás szükséges, mire teljeskörű karbantartás végezhető, így az Airbus A330-as esetében is már több, mint egy éve indult el a felkészülés.

További információk:

Vissza